A világ egyik legveszélyeztetettebb kétéltűje, a furcsa, állandóan mosolygó mexikói axolotl, úgy tűnik, hogy sikeresen alkalmazkodott a mesterséges vizes élőhelyeken való élethez, amint azt tudósok felfedezték. A közelmúltban végzett kutatás során tizennyolc, fogságban tenyésztett axolotlt engedtek szabadon egy helyreállított és mesterséges vizes élőhelyen Mexikóváros közelében. A kutatók rádiós nyomkövetőkkel látták el az állatokat, és megfigyelték, hogy a különböző helyszíneken „túléltek és sikeresen táplálkoztak” – sőt, még súlyt is gyarapítottak. Dr. Alejandra Ramos, a Baja California Autonóm Egyetem kutatója szerint ez egy „lenyűgöző eredmény”, amely reményt adhat a jövőre nézve egy olyan faj számára, amely a kihalás szélére került.
A kutatás eredményei a PLoS One című szaklapban jelentek meg, és a tudósok véleménye szerint arra utalnak, hogy az axolotl visszaállítható az őshonos élőhelyére. A Xochimilco vizei, amelyeket hagyományos mezőgazdasági gyakorlatok formáltak és a hegyekből érkező forrásvíz táplált, egykor bővelkedtek ezekben a kétéltűekben. Azonban Mexikóváros növekedésével párhuzamosan a városiasodás, a szennyezés és más nyomásfaktorok a kihalás szélére sodorták az axolotlt, és egyes becslések szerint már csak ötven példány maradt a vadonban. „Ha elveszítjük ezt a fajt, akkor a mexikói identitásunk egy részét is elveszítjük” – mondta Dr. Luis Zambrano, a Mexikói Nemzeti Egyetem kutatója.
Az axolotl nem csupán egy kétéltű, hanem egy ikonikus lény is. Az azték legendák szerint ez a teremtmény egy isten, aki szalamandra formájában jelenik meg – az azték tűz- és villámtitán, Xolotl, álcázva. Dr. Zambrano hozzátette: „Ha képesek vagyunk helyreállítani ezt a vizes élőhelyet és visszavezetni az axolotl populációját egy több mint 20 milliós városba, akkor reményt adhatunk az emberiségnek.”
A kutatók a helyi gazdálkodókkal és önkéntesekkel együttműködve dolgoztak a vizes élőhelyek létrehozásán, amelyek menedéket nyújtanak az axolotlnak. Természetes szűrő rendszereket telepítettek a víz megtisztítására. A tudósok két helyszínen engedték szabadon a fogságban tenyésztett állataikat – az egyik Xochimilcóban, a másik pedig egy elhagyott kőbányában, amely az évek során „mesterséges vizes élőhellyé” alakult. Minden állatot rádió nyomkövető eszközzel láttak el. „A csodálatos hír az, hogy mindegyikük túlélte” – mondta Dr. Ramos a BBC News-nak. „Ráadásul azok, akiket újra el kaptunk, súlyt is gyarapítottak – tehát vadásznak.”
A megfigyelés során érdekes betekintést nyertek az axolotl viselkedésébe is. „Felfedeztük, hogy egyesek a legtöbb időt egy másik egyed mellett töltik – mintha kis barátságokat alakítanának ki” – magyarázta Dr. Ramos. Ironikus módon ezek a vonzó szalamandrák a világ laboratóriumaiban és házi akváriumaiban számos példányban megtalálhatók. A faj biológiailag rendkívül érdekes, mivel képes regenerálni bármely sérült vagy elveszett testrészét, így sok kutatás folyik annak megértésére, hogy ezt a képességet orvosi célokra hogyan lehetne hasznosítani.
Mindazonáltal Mexikóváros zavaros vizes élőhelyein még mindig rengeteg munka vár a terület megtisztítására és helyreállítására, hogy a vadon élő axolotl számára esélyt adjanak a felépülésre. „Sok állat világszerte elveszíti az élőhelyét” – mondta Dr. Ramos. „A helyreállítási projektek nem könnyűek, de megvalósíthatók – csak sok emberre van szükség.” Az embereknek nem kell tudósnak lenniük ahhoz, hogy részt vegyenek a munkában – a világ minden lakója hozzájárulhat a védelmükhöz és megőrzésükhöz.
