Életmód

Fontos szerszámok a kertben

Kiskertünk gondozása mindig kellemes kikapcsolódás is egyben, mert ilyenkor a szabad levegőn végezhetünk egy kis fizikai munkát. A kert szinte egész évben ad valamilyen feladatot. Igen, még télen is. Akkor is vannak olyan kerttel kapcsolatos feladatok, melyek elvégzésre várnak. De ne szaladjunk ennyire előre.

Jó munkát csak megfelelő szerszámmal

Annak érdekében, hogy könnyen és hatékonyan tudjunk dolgozni, megfelelő szerszámokra van szükségünk. Érdemes ezeket beszerezni időben, hogy ne akkor rohangálunk utána, mikor már épp szezon van. Ha ilyenkor próbáljuk megvásárolni, akkor valószínűleg lesz akkora a kínálat, mert elkapkodják előlünk. Ezért inkább készüljünk fel előre, és nézzük meg, melyek azok, melyek szinte elengedhetetlenek a kerti munkálatok során.

Fűnyíróra mindenképp szükség van, hiszen nincs olyan kiskert, ahol ne lenne fű. Ha fű van, és nincsenek birkáink, melyek lelegelnék azt, akkor mindenképp be kell szereznünk egy fűnyírót. A valóban pici kertben elég egy kézi is, amit nekünk kell tologatni, és forgó késeivel levágja a füvet. A nagyobb kertbe már érdemes benzinest vagy elektromost vásárolni.

A fűnyíró mellett szükségünk van a szegélynyíró, vagy fűkasza beszerzésére is, mert csak ezekkel tudunk a kevésbé hozzáférhető helyekre benyúlni, és ott is lenyírni a füvet. A szegélynyíró kisebb teljesítmény leadására képes, míg a fűkasza nagyobb területen is hatékony.

Ezek az eszközök lehetnek meghajtásuk szerint elektromosok, vagy benzinnek működőek. A szegélynyíró már kapható akkumulátoros kivitelben is.

A vágószerkezetük is többféle lehet, a damilosoknak nagy az ellenállása és így a fogyasztása is. Ha késest választunk, akkor az kevesebbet fogyasztja az energiát. Az utóbbi években elterjedtek a fém kések mellett a műanyag kések is, de ezeknél fontos, hogy semmiképp ne ütközzünk akadályba a használat során.

Hogyan fűthetjük a garázsunkat vagy a kerti faházat?

A kerti faházak napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Használhatók családi összejövetelekre, szerszámok tárolására, de akár műhelyként is remekül megállják a helyüket. A faházak fűtése azonban fejtörést szokott okozni a tulajdonosok számára. A kis terület miatt érdemes helytakarékos megoldásokban gondolkodni. Egy infrapanel a méretei miatt tökéletes választásnak bizonyul, ráadásul a felszerelése sem jelent különösebb problémát. Az infrapanel gyorsan és hatékonyan képes felfűteni a tereket, kellemes légkört teremtve maga körül.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük