A CBD olajok közötti különbség: mire használható a CBD?
A CBD olaj alkalmazása körül számos kérdés merülhet fel, ami érthető is, hiszen ahogy a legtöbb államban legalizálták, a webáruházak szorgosan elkezdtek dolgozni az olajok forgalmazásán.
Mi is pontosan a CBD olaj?
A CBD olaj a kenderből nyert anyag, ami jótékony hatással lehet számos egészségügyi problémára. Azonban azt fontos tudni, hogy a CBD nem okoz sem felemelő érzést, sem más egyéb nem várt reakciót. A kender egy másik összetevőjétől lehet beállni, a THC-től.
A CBD nem veszélyes az egészségre, és pszichoaktív hatás hiányában legális a fogyasztása és forgalmazása.
A CBD olaj alkalmazása jótékony hatással lehet a szorongásos zavarokra, a depresszióra és annak tüneteire, az alvászavarokra, a túlzott stresszes életmódra, egyes neurológiai panaszokra (például epilepszia), és a CBD olaj a magas vérnyomás gyógymódja is lehet.
Ez mindössze néhány ráhatása az emberi szervezetre, ennél sokkal több előnye is lehet a kannabisznak.
Hogyan működik a CBD?
A CBD endokannabinoid rendszerre való hatásával érheti el a probléma forrását, és azonnali megoldást nyújthat számára. Például a CBD olaj a magas vérnyomás esetén a szervezetbe kerülve hat a véráramlásra, kiegyenlítheti a pulzusszámot, így csökkentve azt.
A CBD olajok közötti különbség vizsgálása azért fontos, hogy a lehető legjobb módon juttathassuk a szervezetbe az anyagot. Az olajnak például több típusa létezik, ami még szélesebb körű hatékonyságot biztosíthat, amikor megtaláljuk a számunkra megfelelőt. Mindig gondolkozzunk el, milyen célunk van az olajjal és milyen eredményre számítunk!
A széles spektrumú olajban például számos kannabinoid, terpén és flavonoid található meg, míg a teljes spektrumú olajban ennél sokkal több hatóanyag. A webáruházakban számos részletes leírás található egy-egy CBD olajról, ha pedig nem találtunk választ a problémánkra, kérdezzünk bátran!
Figyelem! A CBD nem helyettesíti a szakorvosi rendelést és a hagyományos gyógyászatot. Amennyiben kétségei támadnak, keresse fel kezelőorvosát és egyeztessen vele a CBD használatáról!