Tech

Pár hasznos tanács, amit érdemes tudnod a légkondidról

A klímák robbanásszer elterjedése a 90-es években kezdődött, ma már sokan el sem tudnák képzelni az életüket klíma nélkül. Ahhoz, hogy maximálisan kihasználjuk a klíma adta lehetőségeket, nem árt tisztában lenni néhány dologgal.

Öntisztítás a penész ellen

A klímának időnként szüksége van tisztításra, ha furcsa szagot érzünk, akkor mindenképp. A furcsa szag a hőcserélő nedves felületén keletkezik, itt ugyanis penészgombák és baktériumok telepedhetnek meg. A tisztító funkció kiszárítja ezt a felületet, így nem telepedik meg a penész.

Egész nap?

Igen, a légkondicionáló berendezések úgy vannak tervezve, hogy akár egész nap is működtethetők. A modern klímák szabályozása pedig már annyira kifinomult, hogy precízen beállítva nem kell tartanunk attól, hogy jégverem lesz a lakásunk és feleslegesen hűtöttünk vagy épp fűtöttünk egész nap.

Csak okosan az árammal!

Sokan tartanak attól, hogy ha klímát használnak, magas lesz az áramszámla. A klímák fogyasztanak energiát, ez nyilvánvaló, de okosan használva lehet csökkenteni a fogyasztását. Így például azzal, ha megfelelően választjuk meg, hogy milyen hőmérsékletre hűtse a helyiséget.

Az a fránya kondenzvíz

Bizony, ha klímáról van szó, nem csak azon kell elgondolkodni, hogy hová is kerüljön a beltéri egység, hanem azon is, hogy a kondenzvizet bizony el kell vezetni. Maga a kondenzvíz a levegőből kicsapódott pára, ami a hideg hőcserélőn csapódik ki. Fontos szabály, hogy úgy kell megtenni, hogy ne legyenek olyan szakaszok a kivezetésben, ahol pangani tud a folyadék. A legtöbb esetben pedig nem lehet egyszerűen közvetlenül a közterületre folyatni a vizet. A cseppvíz elvezetés nem egyszerű kérdés, nem csak szakmailag, jogszabályilag sem.

Karbantartás szakemberrel

Nem elég az öntisztítás, a klímának időnként szüksége van karbantartása, melyhez mindig hívjunk szakembert. Egy nem megfelelően vagy nem karbantartott klímánál több probléma is jelentkezhet. Így nagyobb áramfogyasztás, túlterhelt kompresszor, gombás lerakódások és nem utolsó sorban a garanciát is elveszíti az, aki nem végezteti el a szükséges időkben a karbantartásokat.

Hideget, meleget

A klímával nem csak hűteni, fűteni is lehet. Sokan ódzkodnak ettől, hisz úgy gondolják, nagyon sok energiát fogyaszt. Ez azonban egy megfelelően megválasztott készülék esetében még akár olcsóbb is lehet, mintha gázkazánnal fűtenénk. Tipp, hogy ilyenkor ne felfelé, hanem inkább a padló felé állítsuk a klímát.

Páramentesítésre is kiváló

A klíma nem csak hűt és fűt, hanem a lakásban keletkező párát is kivonja a levegőből. Gondoljunk csak arra, hogy főzéskor, vagy mosás után mennyi pára keletkezik. Ez pedig valahol kicsapódik, láthatjuk az ablakokon lecsorogni, beivódik a falba és bizony ez a folyamat a penészedésnél végződik. A páramentesítő funkció hasznos funkciója a klímának, télen, nyáron egyaránt.

Ideális hőmérséklet

A 35 fokos hőségből jólesik bemenni egy hideg szobába? Bizonyára, egy pár percig. De hosszú távon ez nem egészséges. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a legnagyobb kánikulában se állítsuk 25-27 fok alá a klímát, télen pedig a 20-22 fok az ideális.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük